A koldus I - 20. meditáció

 

Megint elmúlt egy újabb nap, Uram

Megint elmúlt egy újabb nap, Uram. Újabb huszonnégy óra telt el és még nem hódoltam meg Előtted. Őrizkedjetek tőlem! Senkinek sem szabad ezt az ostobát szolgálnia; senkinek sem kellene kedvesnek lennie velem. Ez az ostoba napról napra, évről évre segítséget kap. Személyesen vezetnek, mégsem hódoltam még meg a szívben lakozó Úr előtt. Kövezzetek meg engem, vonszoljatok végig az utcákon, bélyegezzetek meg, hogy „gazember”, „tolvaj”, „makacs ostoba”! Senki se merje követni a példámat!

Mit adtam a kedvességért, amit kaptam? Mit tettem cserébe? Pusztán azon igyekeztem, hogy élvezzem Atyám vagyonát. Kérlek, botozzatok meg, hogy arra kényszerüljek, feladjam minden ragaszkodásom, ami ehhez a testhez fűz! Minden könyvet elolvastam, minden leckét meghallgattam, minden zarándokhelyen jártam már. Sosem szegtem meg egyetlen szabályt sem, egyszer sem mulasztottam el végig japázni a köreimet, a szentek és a guru áldásaiban is részesültem. De mit érek én, ha nem ismerem a szívemben lakozó Urat?

Nem bírom a tükörben az arcom látványát, rápillantani az árnyékomra, vagy elviselni a saját hangomat. Túl fájdalmas. Ha senki sem büntet meg engem, az arra késztet, hogy magamat büntessem meg. Nem bírok egy pillanatig sem tovább létezni, miközben az elmém, értelmem és a testem könyörtelenül kínoz.

Hall engem ott valaki?

Kedveseim, kérlek, tanuljatok a makacsságomból, akkor legalább nem éltem hiába! Sosem találkozhatok a szívben lakozó Úrral, mivel túl irigy és hálátlan vagyok. Mindannyian, szeretteim, fejlesszétek ki a szeretetet azáltal, hogy ezt a sértegető egyént megveritek. Ha eltávolítjátok azt, aki akadályt gördít az Úr tervei elé, ez a szolgálat minden bizonnyal növelni fogja a szereteteteket. Ha nem ütitek agyon ezt az ostobát, legalább áldjátok meg!

Ó Uram, Syámasundara, bárcsak lehetnék egyszer a közvetlen társaságodban! Semmi másnak nincs értelme. Mi az élet értéke a Te társaságod nélkül? Vak ostoba vagyok. Nincs szükség szemekre, ha nem pillanthatják meg édes formádat.

Hé Te ott! Mi az értéke a szemeknek, ha nem vizslathatják a szívben lakozó Urat? Tudja meg mindenki, hogy semmi sincs, amit érdemes lenne látni.